Hmm, írtam, hogy egyedül nevelem a gyermekeimet… férjem 2015ben daganatos megbetegedésben elhunyt. igen, így alakult sajnálatos módon, de az élet nem áll meg, előre kell néznem, fel kell nevelnem a fiúkat, s el kell őket indítanom az életben. rengeteg erőt adnak nekem, sokat köszönhetek nekik én is. igyekszem engedékeny lenni velük, amennyire lehet, bár sokan azt mondják, hogy szigorúbb vagyok az átlagnál.
visszakanyarodva a párkapcsolati témához: az ismerkedés terén kicsit nehezebb a helyzetben vagyok, legalábbis én úgy érzem. igencsak bizalmatlan vagyok…
érdekes, azt vettem észre, hogy én a nálamnál fiatalabb férfiaknak tetszem és őszintén szólva ez elismerés. de… ők még annyira komolytalanok, legalábbis egyenlőre nekem az a tapasztalatom, hogy nincsenek felkészülve az életre, még csiszolódniuk, érniük kell. nem szeretnék megbántani senkit sem, biztosan vannak kivételek. sőt, tudom, hogy vannak.. 😉
de… április elején találkoztam a férjem egy régi barátjával, akivel valahogy nagyon egy hullámhosszon mozogtunk, azaz mozgunk.olyan, mintha nagyon régóta ismernénk egymást. múlt héten került sor egy találkozóra. nagyon fura volt! sok közös téma volt, s kiderült a beszélgetés alatt, hogy mi annó kb 20 évvel ezelőtt már találkoztunk. 🙂 épp azon az összejövetelen (is) ahol én megismertem a férjemet. mindenképpen szeretnék még találkozni R-vel, mert nagyon élveztem a társaságát, s úgy éreztem, hogy ő is hasonlóképpen érez. nem volt tolakodó, nem volt szemtelen, s mindig a szemembe nézett. 🙂 érdeklődő volt, s figyelmes. azt gondolom, hogy bearanyoztuk egymás péntek estéjét. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: